Varázslatos helyre tévedtem. A sivatagban egy zöldellő oázisban ébredtem, mint minden álmom, ez is teljesen valóságosnak látszott. Illatokkal, szagokkal, látvánnyal, az élet zajaival. Ott voltam, ott éltem Semiramis elképzelt vagy valós függőkertjét láttam magam előtt. Az érzés leírhatatlan, pompázatos volt. hatalmas méreteket öltött, éreztem a mélységet és magasságot. Vízesések zúdultak le a sziklákról. A látvány lenyűgözött.Friss szellő érintett és én beszívtam, mintha az életet szívtam volna magamba.Úgy tűnt a hangok alapján, hogy az oázis tele van a régmúlt emlékeivel. Hallottam a víz zúgását a patakokból, a lezúduló nagy tömegű víz robaját a hegyekből, a fák susogását. Mindezt láttam is. Hallottam a beszédet és a gyerekzsivajt az utcákon. De embereket és állatokat nem láttam. Bejárhatatlan távolból szemléltem, mégis olyan közelinek tűnt Valóban varázslatos hely volt.

Nem kaptam rendesen levegőt, arra ébredtem, hogy az egyik cicám a mellkasomon fekszik és néz engem.

Loptam, nem tudom mit és honnan, csak az érzés maradt meg. Nem tetszett.

Álmomban hallottam egy szót, mely egyre erősödött, egyre határozottabb volt. ÉBREDJ!
Erre teljesen leizzadva ébredtem. Ismét eltűnt a hozzám szóló.

Éjjel újra Róla álmodtam. Hazajött. Felkiabált az emeletre, hogy hazaért. Pedig ez már lehetetlen, az érzés mégis olyan intenzív volt.

A barátaimmal ültünk egy pubban és nevettünk.

Egy tenger fölé nyúló hatalmas szirt szélén álltam, néztem a lenyugodni készülő Napot. A lábamat puha élénk zöld fű simogatta. Éreztem az enyhe, langyos, sós szellőt. Amikor az Nap utolsó szikrája is letűnt a tengerben, a mélybe vetettem magam. Zuhantam, de nem volt vége. Felébredtem.